Jézus mondja: „… aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz örök életre buzgó forrássá lesz benne.” (Jn 4,14)

Három felejthetetlen nap a pártfogolt kenyai gyerekekkel

A buzgó készülődéssel, egyeztetéssel, ajándékok vásárlásával zsúfolt hetek, és a Kenyában töltött csodálatos idő alatt senki sem gondolta, hogy milyen nehéz időszak vár ránk majd itt Magyarországon, és rájuk ott Kenyában is. Isten megadta, hogy az utolsó pillanatban megvalósuljon csaknem egy éve tervezett, várva-várt utazásunk. Február 28-ikai hazatérésünkkor már gyülekeztek a világjárvány sötét felhői, de közülünk senkinek nem esett semmi bántódása és még karanténba sem kerültünk.

Valójában teljesen mindegy, hogy egy gyerek árva, AIDS-es, más krónikus betegsége van, vagy olyan elképzelhetetlen szegénységből jön, amire a magyarban szó sincs, ha játékról van szó, akkor a világon minden gyerek ugyanúgy élvezi. Talán ez az egyik legfőbb motiválója küldetésünknek: olyan gyerekek arcára mosolyt csalni és esélyt adni, akiknek az életben egyébként nem sok okuk lenne mosolyogni, vagy nem lenne esélyük kilépni a nyomorból, mindezt úgy, hogy Isten megtartó szeretetét állítjuk a középpontba. Február második felében tíz napos küldetésünk legfőbb programja az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME)által pártfogolt gyerekekkel számára egy tematikus, három napos tábor szervezése volt – a téma az egészség. Emellett az EKME által támogatott ebéd programnak otthont adó iskolát is meglátogattuk.

A 13 önkéntesből álló csapat hosszú készülés után kelt útra. A csapat tagjai között volt négy orvos, egy szakápoló és egy optometrista is. Mindannyian saját szabadságunk és költségünk terhére vállalkoztunk a kenyai szolgálatra. A kiutazás előtt Dr. Fabinyi Tamás evangélikus püspök a reptéri kápolnában igei szolgálat után megáldotta az utazókat.

A repülőgép késése miatt úgy érkeztünk Nairobiba vasárnap reggel, hogy a reptérről egyenesen az Uhuru sugárúti evangélikus templomba kellett mennünk, a 9 órakor kezdődő istentiszteletre. Ez a gyülekezet az EKME kenyai partnere a szolgálatban. Volt abban valami szép, hogy áldással indultunk itthonról, és áldással érkeztünk Kenyába.

Tábor a Sunshine (Napsugár) Vendégházban

A táborhelyszínének kiválasztása kalandos feladat volt.A mintegy 60 gyerek, 13 magyar és 10 kenyai felnőtt számára legyen elég hely az étkezésre, áhítatokra/előadásokra, mozgásra, játékra, legyen árnyékos udvar és esetleg játszótér, kapjanak megfelelő „rendelőket” az orvosok, legyen csendes zug a személyes beszélgetésekre és megfizethető legyen.Legyen-legyen-legyen! Ez azonban nemcsak a mi álmaink sürgető szava, de Isten teremtő szava is! És így lett tökéletes szállásunk és minden másra kiváló helyünk kedvező áron, ahol igazi ajándékként egy kisebb medence is volt. Természetesen ez volt a gyerekek számára a fő attrakció, hiszen ők gyakorlatilag sosem jutnak el ilyen helyekre. A szórakozás és a játékok mellett az orvosi vizsgálatok levezénylése és az igei üzenet továbbítása volt a csapat küldetése.

Egy ilyen táborban könnyű szó szerint értelmezni a Mt 25,31-40 igét, ami vezérelte az utazásunkat: „…valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.”

Az orvosi vizsgálatok a résztvevő körülbelül 60 gyereket, a kisebbek vagy a messzebbről érkezettek kísérőit és a táborban részt vevő helyi, gyülekezeti dolgozókat érintették. A munka 3 „rendelőben” zajlott, amelyeket a körülményekhez képest nagyon profin kialakítottunk ki. Az egyik rendelőben a fiúk fizikális vizsgálata, vércukor-, vérnyomás-mérés, vizeletvizsgálat és EKG történt minden páciensnél. A másikban a lányok fizikális vizsgálata, és minden résztvevőnek szívultrahang készült. A harmadik rendelőben pedig egy szemészeti, optikai vizsgálat történt.

A vizsgálat eredményeként kiszűrtek kisebb, teendőt nem igénylő eltéréseket (pl. ártalmatlan szívzörej, extraszisztólia, kisebb fejlődési rendellenességek, a felnőtteknél már ismert és kezelt hipertónia), illetve 3 olyan esetet, akik további vizsgálatokat, illetve ellátást igényelnek:

  • Egy kisfiú (Kevin) májnagyobbodás és krónikus fertőzés vagy rendszerbetegség gyanúja miatt igényel további, első lépésként főként laboratóriumi vizsgálatokat, infekciószűrést. A további lépéseket ezek eredménye határozza meg, az ő ellátása sürgős feladat.
  • Egy fiatal felnőtt résztvevő (Mambo), aki a programnak nagyon régóta része, és aki az énekek vezetésével sokat szolgál a gyerekek között, hasfali sérv miatt igényel műtéti ellátást. Ami azért is különösen fontos, mert Mambo jelenleg az építőiparban dolgozik. Későbbi tervei között szerepel, hogy buszsofőr legyen, ehhez viszont el kell végezni egy tanfolyamot. Pártfogója épp most vállalta a tanfolyam díjának fedezését.
  • A legtöbb szervezési feladatot az a 11 éves kislány jelenti (Grace), akinek a szívzöreje hátterében szívfejlődési rendellenesség, csak műtéttel korrigálható, mert már jobb szívfél terhelést okozó pitvari sövényhiányt diagnosztizáltak. Ez azt jelenti, hogy a szív két pitvarát elválasztó fal szinte teljes mértékben hiányzik, ezért minden szívütésnél jelentős mennyiségű vér áramlik át a szív bal oldaláról a jobb oldalra, jelentős térfogatterhelést képezve. Műtét nélkül a néhány éven belül biztosan kialakuló magas kisvérköri nyomás visszafordíthatatlanná válna és rövid időn belül fulladásos panaszokhoz, majd fiatal felnőttkori halálhoz vezetne. Ennek elkerülésére nem sürgetően, de maximum 1 éven belül korrekciós szívműtét elvégzése szükséges. A helyzet súlyosságát figyelembe véve a két gyerekkardiológus a helyi gyülekezeti kapcsolati rendszer és a magyar vezető gyermek szívsebész javaslatait is figyelembe véve végül azt a megoldást találta, hogy a műtét helyi kórházban is elvégezhető, és ez a gyermek számára valószínűleg kisebb stresszt jelent. Az operáció és a műtét körüli ellátás terezett költsége kb. 5 millió forint, ezzel kapcsolatban csak a járványhelyzet elmúltával tudunk lépni.

A szemészeti ellátás részeként, túl azon, hogy mindenki jó minőségű, UV szűrős napszemüveget kapott ajándékba, 3 résztvevőnél dioptriás lencsék bemérése történt, melyeket a vizsgáló optometrista díjmentesen biztosít számukra, és eljuttatja hozzájuk. Így olyan felnőtt is tud ismét Bibliát olvasni, akinek erre évek óta nem volt lehetősége.

Az orvosi vizsgálatok mellett a reggeli áhítatok után két tematikus előadásra is sor került. Egyiknek a témája a HIV fertőzés és az AIDS volt. A betegség kialakulásának, fázisainak, az elérhető gyógyszeres kezelési lehetőségeknek a bemutatásán kívül különös hangsúlyt kapott a terjedési mód. Hogyan terjed az AIDS és mit jelent ennek fényében a felelős szexuális magatartás; ill. hogyan nem terjed a betegség, ez alapján miért nem kell a mindennapi érintkezésben diszkriminálniuk a már megfertőzötteket. A másik előadás témája a szem védelme volt, hiszen Kenya egy napos, száraz, sok esetben poros ország, ahol a szemviszketés, állandó könnyezés, az UV sugárzás számtalan káros hatása szinte mindenkit érint. Ezek kialakulásáról és megelőzéséről hallhattunk informatív és lendületes előadást.

A vizsgálatokkal párhuzamosan játékokkal és számtalan kézműves foglalkozással próbáltuk fejleszteni és szórakoztatni a gyerekeket. A nyilvánvalóan kimeríthetetlen pancsolás mellett a támogatottak rajzokat készítettek pártfogóiknak, origami díszeket hajtogattak, lufi állatokat hajtogattak, és ügyességi vetélkedőn vettek részt.

Egy afrikai esemény kihagyhatatlan kelléke a táncolva éneklés. Ebben nagy segítségünkre volt a korábban említett Mambo, aki teljes átéléssel vezényelte a gyerek- és felnőttsereget.Csaknem minden program énekléssel kezdődött és záródott.

Táborunk bibliai középpontjában a Víz állt. Számos aspektusból közelítettük meg a gyermekek számára érthető, feldolgozható, interaktív módon. Örömmel tapasztaltuk, milyen széleskörű Biblia ismerettel rendelkeznek, és milyen komoly, átgondolt válaszokat adtak kérdéseinkre.

A táborban résztvevő gyerekek az Egyesület és további támogatók ajándékcsomagját kapták, amely többek közt tartalmazott egy (személyesen méretre választott) cipőt, egy nagy és meleg pokrócot, vitaminokat, tanszereket és némi édességet. Ezeket a névreszóló ajándékokat az utolsó esti áhítat után adtuk át a gyerekeknek, akik nem leplezték örömüket. Számunkra pedig óriási ajándék volt látni a sok boldog gyerekarcot.

Pártfogói program

A pártfogolt gyerekek közül majdnem mindenki eljött a táborba, így lehetőségem minden támogatottal személyesen elbeszélgetni. A szívszorító élethelyzeteket ismét meghallgatva nem egyszer a könnyeimmel küzdöttem. Nehéz elfogadni az itt megosztott sorsokat, ugyanakkor mindez egyben óriási motiváció is arra, hogy ahol csak lehet, amennyire csak az erőnkből telik, segítsünk, megpróbáljunk esélyt adni ezeknek a gyerekeknek.

Az EKME-n kívül a gyerekek táboroztatását egyéni adományokon túl több szervezet is támogatta, többek között a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa, a Béres Gyógyszergyár Zrt., az ADRA és a Kenyai Magyar Nagykövetség.

Kawangware – étkezési program

Az EKME egy másik támogató szolgálata Kenyában, az étkezési program Kawangware nyomornegyedben, a Love School-ban, Veronika tanárnő által vezetett iskolában zajlik, szintén a helyi egyház felügyelete mellett zajlik. Itt körülbelül 40 gyermek kap minden nap egyszerű, meleg ebédet – ami többeknél vélhetően az egyetlen étkezés a nap folyamán. Az iskolába körülbelül 400 gyerek jár, az ebéd programban a legjobban rászorulók vesznek részt, ennek megítélésében az Úr imádságos vezetésével a helyiek döntenek. Ellátogattunk az iskolába, hogy testközelből láthassuk, hogyan is zajlik a szolgálat. Ezúttal is – az Afrikában szokásos módon -, énekkel köszöntötték csapatunkat, és szívesen megmutattak bármit. Épp egy hétnapos szünet utáni hétfőn jártunk ott, így a szabadság hangulata még benne volt a levegőben. Az egyébként rohangáló, meg nem álló gyerekek az ételosztáshoz (és az azt megelőző akkurátus kézmosáshoz) példátlan rendben sorakoztak fel és várták ki a sorukat. Veronika és a szakács beszámolt arról, hogy bizony az egyetlen faszenes kis tűzhely alja kilyukadt, illetve a két sufuria (nagy, alumínium fazék) is lyukas. Szeretnének egyszerre két faszenes tűzrakót használni, és nagy szükség lenne két új fazékra és két új vödörre is. A főzés egy kb. 2×2 méteres, szellőzés nélküli hullámlemez falú bódéban zajlik, innen látják el nap mint nap a 40-50 árvát.

Az étkezési program megtekintése után alkalmunk nyílt körbejárni a tantermekben is, ahol körülbelül 20-25 gyerek ül egy-egy nagyjából 10 négyzetméteres teremben, amiben nincs világítás, továbbá a tető hullámlemezből van, így napközben szinte elviselhetetlen a hőség. Az egyik teremben a kardiológusok örömmel látták a szív és a két vérkör – egyébként helyes – rajzát. Egy másik teremben – ahol két osztály is tanul – az alatta, nyílt árokban elfolyó szennyvíz miatt szinte elviselhetetlen volt a bűz.

 

Összegzés

A tábor és a többi program jobban nem is sikerülhetett volna. Mind a magyar, mind a helyi résztvevők és szervezők megegyeztünk abban, hogy érezni lehetett az Úr jelenlétét és vezetését az egész utazás alatt.

Az ember értékítéletének nagyon jót tesz egy ilyen tábor, hirtelen a saját problémáink sokkal kevésbé tűnnek súlyosnak, a saját helyzeteink hirtelen minden további nélkül megoldhatónak látszanak. Értékelni kell tudnunk az életünket, az egészségünket, a lehetőségeinket, hiszen senki sem választotta azt a nehéz sorsot, amit itt kapott.

A csapat nagyrészének ez volt az első találkozása Afrikával, így a külmissziós programok mellett szakítottunk időt Afrika csodálatos növény- és állatvilágának a bemutatására is.

Nagy lendülettel, de ugyanakkor az emberi sorsokon megrendülve tértünk haza, remélve, hogy a diagnosztizált betegségekre tudunk megoldást találni, illetve bízva abban, hogy megfelelő háttér-támogatással a későbbiekben még több gyerek sorsán tudunk változtatni.

Bálint Márton élménybeszámolóját kissé átdolgozva: Bálintné Kis Beáta

Háttér

A kenyai árvák közötti szolgálat közel 13 éve – 2007 szeptemberétől – zajlik. Akkor kezdődött, amikor Dr. Bálint Zoltán és felesége, Beáta Kenyában éltek és dolgoztak. Így tehát a támogatott gyerekekkel személyes ismeretségük, jó kapcsolatuk van, többen közülük a szemük előtt nőttek fel, váltak kamasszá vagy fiatal felnőtté.

A támogatás eredményeként a gyermekek élete rendeződött, rendszeresen étkeznek és iskolába járnak, számos fiatal szerzett képesítést és kezdett el dolgozni. Ketten már családot is alapítottak. A gyerekek/fiatalok bekapcsolódtak a helyi gyülekezetek életébe.

Hogyan kapcsolódhatok be a szolgálatba?

A program hivatalos háttere az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME), amelynek minden tisztségviselője teljes mértékben önkéntes alapon végzi feladatait. Tehát az adományok teljes egészében elkerülnek a rászorulókhoz, azokhoz, akiknek szánták.

A támogatásnak két formája van:

  1. Pártfogásba venni név szerint egy gyermeket, akiről rövid bemutatást és lehetőség szerint fényképet, majd időnként híradást küldünk. Ennek havi „egysége” 3.000 Ft.
  2. Az étkezési programot támogatni, egyszeri, vagy rendszeres adománnyal.

Az EKME elérhetőségei, amelyek egyikén vegye fel a kapcsolatot velünk, ha érdeklődni vagy csatlakozni szeretne:

Email: ekme@lutheran.hu vagy balint.nairobi@yahoo.com

Az EKME számlaszáma: OTPBank 11711034-20804538 (befizetéskor/utaláskor a megjegyzésben mindenképp szerepeljen: Kenyai pártfogás, vagy kenyai étkezési program)