Nairobi egyik nyomornegyedében, Kawangware-ban megismertem azt a 35 hat és tizennyolc év közötti árva gyereket, akikről azt hallottam, hogy ebéd nélkül, gyakran napi egyetlen szűkös tányér ételen töltik napjaikat. Az EKME-hez fordultam: tudnánk-e segíteni?  Akkor azonnal rendelkezésre állt a fedezet heti két alkalommal való ebédosztásra. Szakácsnak két – utcagyerekből segítségünkkel rendezett, komoly fiatalemberré vált – fiú jelentkezett, s a 35 árva kedden és csütörtökön részesülhetett ízletes főztjükből. Magyarországi beszámolóim eredményeként annyi adomány érkezett erre a célra, hogy hamarosan heti öt ebédet tudtunk biztosítani a gyerekeknek. A közös étkezések nyomán a kis csapat egykettőre összekovácsolódott. A vasárnapi iskolások száma megduplázódott, a gyerekek elhozták az istentiszteletre testvéreiket, nevelőszüleiket. Az évek folyamán sok-sok keresztelő, konfirmáció történt. Annyira megnövekedett a gyülekezet, hogy a misszionáriusok által egykor épített templomot bővíteni kell.Némi kompromisszumra azonban szükség van. Szünidőben, amikor a gyerekek nem az iskolából, hanem otthonról érkeznek kisebb testvéreiket nem hagyhatják otthon. A piciket hátukon cipelve, a nagyobbakat kézen fogva hozzák. Így a létszám megduplázódik, de ki az, aki elküldené ezeket az apróságokat? Nincs ember, aki ezt meg tudná tenni! Az ebédre fordítható keret azonban nem duplázódik meg, az ugyanannyi marad.Azt a szabályt vezettük be, hogy a kistestvérek bejöhetnek, de a nagyobbaknak meg kell osztani velük ételüket. Szívszorító látvány, ahogy a nagyobb gyermekek – akik maguk is csupán 10 év körüliek – etetik 3-4 éves kistestvérüket, mint madár a fiókáját.